GENIO
A 21. század természetes "agyfényesítője"
A Wellstar egyedülálló fejlesztése!
Jobb memória Jobb koncentráció Kreativitás |
Természetesen, egészségesen
A mai modern életvitel túlterheli az emberi agyat: az elektronikus levelek, az internet, a televízió és az egyéb médiumok naponta százezernél is több, azaz másodpercenként 23 szóval bombázzák az emberi agyat. A San Diegó-i Egyetem kutatói szerint az emberi elmét túlöltő információknak még agykárosító hatásuk is lehet. Ezt azzal magyarázzák, hogy a túlfeszített információfeldolgozás az egymástól való elkülönülés mellett a koncentrációképesség rövidülésével jár – olvasható a The Daily Telegraph internetes kiadásában. A tanulmány szerint az átlagos napi információmennyiség 34 Gb adatmennyiségnek felel meg, és ezzel egy hét alatt még egy átlagos laptopot is túl lehet terhelni. Forrás: MTI – 09.12.14. 13:05
Egy elhivatott, fanatikus biológuscsapat kidolgozta nekünk ezt a "szörpöt", hogy a lehető legjobbat hozzuk ki az agyunkból, és mindezt egészségesen, táplálva, regenerálva agysejtjeinket!
Újításuk, a GENIO ital világszabadalom!
Ki akarja?
Mert ezt tudja a Wellstar Genio nevű "szörpje"!
Már 20 perc után érezheti a hatást!
Ez nem kávé, nem szintetikus energiaital, amely felpörget és károsítja a szervezetet.
Itt 4-6 órán keresztül tartó stabil, kíméletes, de intenzív hatást kap, amely nem terheli meg a szervezetet, hanem táplálja, élteti, segíti!
Légy "zseni" akár 4-6 órára! |
És mindezt kizárólag természetes alapanyagok - zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények, és a legnagyobb felfedezésük, a mikroalgák - segítségével!
A természet erejét, a növényi bioenergiát hívjuk segítségül, hogy a bennünk lévő csodálatos képességeket előhívjuk!
A Wellstar GENIO szörp alapvető életminőség javulást hoz az életünkbe! |
Soha nem fogja megérezni ezt a hihetetlen életminőség változást, hacsak nem tesz egy próbát!
a Wellstar - Genio egészséges szellemi energiaitalt! >>
(3 vagy több tetszőleges termék vásárlása esetén 30% kedvezménnyel, ingyenes házhozszállítással!)
Minőséggarancia:
Egy palack sűrítményből megközelítőleg 6 liter ízletes szörp állítható elő!
Nem kell több kávé és más (szintetikus) energiaital, amelyek ártalmasak a szervezetre!
NAPI ADAG:
1 dl = 175 Ft (kb.: 2-4 óra frissesség)
2 dl = 350 Ft (kb.: 4-6 óra frissesség)
Bajnokoknak: 4-5 dl = 700-825 Ft (kb.: 8-12 óra frissesség)
Hány presszókávé / szintetikus kizsákmányoló energiaital kell egy teljes napnyi frissességhez?
Milyen növények kombinációja képes erre a különleges hatásra?
Guarana - dél-amerikai növény. Évszázadokkal ezelőtt a tupi indiánok fedeztél fel. Hatóanyaga a guaranin nevű energetizáló anyag, amely azonban nem terheli meg a szervezetet, mint a kávébab koffeinje. Azok, akik nem fogyaszthatnak koffeint, a guaranint (a guarana természetes koffein jellegű anyagát) fogyaszthatják. Nem tartalmaz izgatószert. Nagyon erős energetizáló hatású, ezt az energiát azonban fokozatosan adja le, nem egy nagy löketként, mint a kávé, vagy a szintetikus energiaitalok! Bioenergiájával növeli a fizikai és szellemi teljesítőképességet, lassítja a pulzust, csökkenti az étvágyat, növeli a szexuális vágyat és hatékony hangulatjavító szer. Segíti az emésztést, és a bélműködést is, aktivizálja a zsírbontást.
Spirulina - a "zöld erőmű". Ez a mikroalgát a 21. század egyik legegészségesebb táplálék-kiegészítőjének tartják. Több ezer vitális anyagot tartalmaz, vitaminokat, nyomelemeket, antioxidánsokat, enzimeket, amelyek a szervezet számára elengedhetetlenek a megfelelő működéshez. Magas az esszenciális aminosav tartalma. (Az aminosavakból épülnek fel a fehérjék. Ezek kitűnő energiaadók.)
Cholin - az acetilkolin egyik alapanyaga, mely rendkívül fontos ingerületátvívő anyag a testben. Hogy agyunkból gyorsan elő tudjuk húzni a legeldugottabb információt, hogy logikusan gondolkodjunk és sziporkázzunk fontos a cholin jelenléte is.
Sőt!
Nélküle nincs hírvivő anyag, így gondoskodnunk kell meglétéről.
Cholin nélkül NINCS AGYMŰKÖDÉS!
Japán zöld tea - jól ismert energatizáló növény. Védelmet nyújthat a rák és a fertőzések ellen, általános közérzetjavító hatása közismert. Rendkívül magas az antioxidáns tartalma.
Feketebodza - vitamindús növény a népi gyógyászatban régóta jelentős a szerepe, antioxidáns tartalma nagyon magas.
Feketeribizli, földiszeder, feketeáfonya, málna - magas C-vitamin tartalmuk miatt immunerősítő hatásúak. Kiváló minőségű bioaktív, antioxidáns hatású hatóanyagokat tartalmaznak (flavonoid, anthocyane, procyanidin), ezért a fertőzések és szabadgyökök elleni küzdelemben kiemelt szerepük van. Tumorgátló hatásúak lehetnek.
Acerola-cseresznye - a legmagasabb C-vitamin tartalmú gyümölcs, "csodagyümölcsként" is emlegetik. Erősíti az immunrendszert, magas antioxidáns tartalma miatt véd a szabad gyököktől, ezért rákellenes gyümölcsnek tekintik.
Alma - rendkívül vitamindús növény. A szexualitás, a termékenység, az élet és a birodalom jelképe. A népi gyógyászatban nagy gyógyító erőt tulajdonít neki.
Rozmaring, kakukkfű, citromfű, zsálya, kamilla, borsmenta - rendkívül erős gyógyhatású gyógynövények. A legkülönfélébb egészségjavító hatásukkal segítik a szervezet, az agy optimális működését.
Mate - dél-amerika cserje, főzete kíméletes, de hatékony energetizáló, a test és a szellem kimerültsége ellen hat. Rengeteg vitamint és nyomelemet tartalmaz. Erősítő italként, természetes fogyasztószerként használják.
Gyömbér - évezredek óta használják energietizáló ételként. Rendkívül jó hatása van a lelki kiegyensúlyozottságra, az immunrendszer erősítésére.
Csalán - "a gyógynövények királynője". Kiváló hatása van a lélekre, vértisztító, fogyasztó hatású gyógynövény. Serkenti az agyműködést, csökkenti a fejfájást, kiegyensúlyozza a lelket, hatékony a reumára.
"Gyermekem egyszerre készült az érettségire, a felvételire és a táncversenyére... Az utolsó hónapban 4-5 órát aludt csak éjjelente. Simán vette az akadályokat és minden vizsgája jól sikerült." Gyulai Krisztina |
"58 évesen ez év május-június-ban tettem le az akupresszőr szakvizsgát - sikeresen. (Annak, aki nem tudja, ehhez gyakorlatilag telefonkönyvhöz hasonló, semmihez nem köthető, irdatlan adatmennyiséget kellett megtanulni.) Tanulás előtt és a vizsgák előtt kb. fél órával ittam a GENIO italból az előírt hígításban és mondhatom, "vágott az eszem, mint a borotva". Elsőként végeztem az írásbelivel, és mindenből jelest kaptam egy 4-es kivételével, mert a szóbelin feladott kérdés nem szerepelt a tankönyben... Menyem autóvezetésből vizsgázott ezzel - sikeresen." Szalainé Bárdoss Mária, Sály |
A Geniótól elmúltak egyre erősödő fejfájási- és depressziós rohamaim." Balogh Benjámin, kreatív manager |
"Az idősebbik lányom munkájából adódóan nagyon sokat ül volán mögött és ő is tapasztalta, hogy nem fárad el annyira az egész napos vezetésben." Balogi Jánosné Piroska, Makó |
"Páciensem (...) Genio fogyasztása után 20 perccel beszámolt arról, hogy sokkal könnyebbnek érzi a fejét, mintha kitisztult volna, és a felesége legnagyobb megdöbbenésére az előadást is végig tudta hallgatni." Dr. Visnyay Beáta – Budapest, orvos, természetgyógyász |
"A Genio jótékony hatással van az agysejtjeimre, fáradhatatlan vagyok, és jobban tudok a feladatokra koncentrálni." Pauló Zoltán, Budapest
|
"A Kineto és a Genio hihetetlen életenergiát, kreativitást, fizikai erőt ad nekem!” T. Nóra, Budapest |
"Mondták, de nem akartam elhinni, hogy a Genio energiaital sok esetben elmulasztja a fejfájást. Most már kétszer is volt, hogy úgy elmúlt a migrénnek induló fejfájásom, hogy nem kellett bevennem gyógyszert, hanem csak ittam egy pohár Geniot. Ma egy nagyon aranyos lánynál voltam, hogy ismertessem vele a WellSart termékeit és üzleti lehetőségét, és ezért természetesen megkínáltam Őt is Genioval. Kb. 40 perc után közölte velem, hatalmas mosollyal az arcán, hogy elmúlt a fejfájása, pedig nem is vett be gyógyszert. Hát, ez nem lehetett pszichés, mivel akkor még nem is említettem meg neki ezt a kellemes mellékhatást!" |
Szavazás